Tréning Kenyában? – Hakuna matata! Vagyis: Semmi gond! :)

Azt nem tudom, hogy ti, kedves Olvasóim, hogyan vagytok vele, de én ezidáig az Oroszlánkirály című tanulmányanyagból kiindulva azt gondoltam, hogy a Hakuna Matata kifejezés csak egy kitaláció. Egészen Nairobiba, Kenyáig kellett utaznom ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ez igenis egy értelmes kifejezés szuahéli nyelven. Jelentése pedig angolul “No Problem”, vagyis “Semmi gond”. Már ezért is érdemes volt odáig elutaznom 😊

67279682_718746671889753_7391220807508164608_n

Újabb 2 napos tréning, újabb messzi út, most is az egyenlítő mentén. Bár a kontinens északi részén már jártam Tunéziában és Marokkóban, azért mégiscsak az volt az én fejemben hogy igazán nem láttam még a nagybetűs AFRIKÁT.

Amit utazás előtt megtudtam Kenyáról: ne egyek meg semmit, ne igyak meg semmit, csak palackos víz még fogmosáshoz is, csillió oltással szabad csak oda menni, Nairobi táblán kívülre ne kerüljek, mert akkor feldobom a talpam maláriában – az oltóközpont orvosának javallatai. Továbbá: az utcára ki ne merjek menni egyedül, sötétedés után meg pláne ne, sőt legjobb lenne fegyveres őrök kíséretében, Afrika legterrorveszélyesebb városa Nairobi, a világon a második legnagyobb nyomornegyed itt található, ha a közelébe mész, véged – Internet barátunk javallatai. Hát nem mondom, hogy ezek után csillámpónikkal a fejem fölött vágtam neki az útnak.

Késő éjszaka érkeztem meg az ottani reptérre. Előre megkérdeztem kollégámat, akivel egy hotelben laktunk, de máshonnan érkeztünk Nairobiba, hogy ő hogyan szokott a reptérről eljutni a szállásra. Ő Übert használ. Na igen ám, de ő férfi. Én nőként egyedül ezt nem annyira akartam megjátszani, úgyhogy tuti ami biztos alapon megrendeltem a hoteltől egy transzfert.

Éjfél után kiérek a 14 órás repülőút után végre a szabad, friss afrikai levegőre, a transzfer meg sehol. Kiderült, hogy kicsit félrecsúszott a kommunikáció a hotellel és nem küldtek senkit, most pedig kb 20 percbe telne hogy bárki is odaérjen. Azt tanácsolták a hoteltől, hogy hívjak akkor egy Übert. Ó, hát akkor ezek szerint ezt nem fogom megúszni…

Addigra már különben három fura ember jött oda hozzám kb a fülembe sugdosni, hogy taxi?taxi? Ööö, köszinem, már jön, várom, hellószia… Még valami biztonsági őr pasas vagy rendőr is odajött hozzám, azt nem tudtam eldönteni hirtelen zavaromban hogy ő volt-e a félelmetesebb vagy az előtte lévők. Hívtam az Übert, jött, leparkolt egy kis autó, kiugrott belőle egy nagyon szimpatikus, mosolygós helyi srác, Robert, és betuszkolta a bőröndömet a csomagtartóba. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor egy kissé talán már megnyugodtam, hogy van esély arra, hogy nem ma este lesz a kilépési pontom ebből az életből. 😀

IMG_1496.JPG

Szállásra sikeresen megérkeztem, nagyon kedvesen fogadtak, szuper hely volt. Azért ekkor már elgondolkodtam azon, hogy ez a sok paráztatás ami jött az orvostól, az internetről, ismerősöktől mennyire reális valójában?

Mondjuk a szállodában megnyugtattak, hogy ez egy nagyon biztonságos környéke Nairobinak (végülis Robert legalább 2-3 kilométerrel arrébb mutatta hogy ott van a nyomornegyed, hát nem elég távolság az?) és amúgy is van körbe elektromos kerítés… Ja hogy van? Áh, az szuper, akkor most meg is nyugodtam. Ja várj…. Minek is kell ez az elektromos kerítés és szögesdrót és társai? Azért európaiként a kettős érzésem megmaradt. De hát ha van elektromos kerítés és megvéd, akkor végülis jó, miért is ne. Csak szegény madarak neki ne repüljenek.

Egyébként a beléptetési rendszer nagyon érdekes arrafelé ha a szállodába szeretne bejutni az ember lánya, vagy az irodaháznak akár csak a környékére, vagy pedig a bevásárló központba. A szállodához csak nagyon jó indokkal engedték be a nagy fémkapun a kocsit amiben utaztál. Mondjuk az kb elég indok volt, hogy látták hogy nem helyi vagyok, és ott lakom 😀 De csak úgy bemenni nem lehetett ám, mint itthon Budapesten a Gresham Four Seasonsbe, mondjuk egy koktélra.

Az irodaháznál is villogtatni kellett a 100 dolláros külföldi-vagyok-mosolyt és szorgalmasan bizonygatni, hogy melyik céghez jöttünk tréninget tartani. De a legérdekesebb a bevásárlóközpont volt. Amikor kocsival be akartunk hajtani, akkor jött egy fegyveres biztonsági őr, elkezdte kinyitogatni az ajtókat és nézegette őket belülről. Kérdezem a sofőr srácot, hogy hát ez ugyan mi? Előkaptam az európai-vagyok per először-vagyok-a-kontinensen kártyámat, plusz a 100 dolláros mosolyt 😊 – ezekkel eddig még minden hülye kérdésemet le tudtam fedni mindenhol, hahaha. Kiderült, hogy az őrök minden autót átnéznek behajtás előtt, hogy nincs-e benne fegyver. Okéjó. Bár azon elgondolkodtam, hogy a kistáskámban éppen lehetett volna, velem nem foglalkoztak a hátsó ülésen. De aztán persze nekem meg mágneskapun kellett átmennem, a táskámat meg kinyittatták velem, úgyhogy végülis mégsem.

No, hát biztonság, biztonságérzet, nesze nektek…. Jó az nekem, ha fegyveres, géppuskás őröket látok mindenhol? Ez növeli a biztonságérzetemet, vagy éppen csökkenti, hogy erre egyáltalán szükség lehet? Még mindig nem jutottam dűlőre ebben a kérdésben, bevallom őszintén.

Egy másik érdekes dolog maga a közlekedés volt. Ahogy megfigyeltem, 3 módon közlekednek arrafelé az emberek: autó, gyalog, valamiféle tömegközlekedés.

Az autóval csak annyi a gond, hogy az utak borzasztóan keskenyek, épphogy elfér 2 kocsi egymás mellett. De legalább még rendkívül rossz minőségűek is, de annyira, hogy azt mondjuk igazából látni kellene és megtapasztalni. Nem kátyú van az úton, mint itthon, hanem út van néha a kátyún, ami akár fél méter mély is tud lenni és a saját sávom fele szélességét kiteszi. Úgyhogy az átlagsebesség olyan 23 és kettőtized kilometer per óra. Nagyjából. Ahol nem ez az út van, hanem autópálya szerű, na ott sem száguldoznak ám a népek, mert ott meg fekvőrendőrök vannak. Az autópályán. Fekvőrendőr. Mondjuk gyorshajtás így tényleg nincs, aláírom. És amúgy meg ezeken a nagy forgalmú utakon állandóan szembevillognak a telepített traffipax magasságából. Mint kiderült, ezzel minden járművet ellenőriznek menet közben, biztonsági okokból.

IMG_2211

Aztán ugye a gyaloglás. Nagyon meglepődtem, hogy rengetegen sétálnak ezek mellett a vacak utak mellett, folyamatosan (és árulnak mindenféle dolgokat is, a keresletnek megfelelően). Gondolhatnánk azt, hogy azok teszik ezt, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy megfizessenek egy autót vagy más közlekedési formát, de nem. Irodai szerkóban is simán sétálgatnak az út mentén, melóból hazafelé. És hogy miért? A tömgközlekedés miatt. Vagyis a hiánya miatt.

Tömegközlekedés mint olyan, legalábbis hivatalos formában, Nairobiban nem igazán van. Csak nagyon kevés helyen és ott is nagyon korlátozott lehetőségekkel. Vannak viszont ezek a magán buszok, amik vagy jönnek, vagy nem, vagy tele vannak, vagy nem, vagy arra mennek amerre menned kell vagy nem. Pont mostanában néztem a Sense8 című sorozatot (ez itt nem a reklám helye, de jó kis sorozat, érdemes megnézni, scifi-spiri-gondolkodós). Ennek egy sztorivonala pont Nairobiban játszódik (micsoda véletlen…😊 ) és egy ilyen buszsofőr srác a szereplője. No, hát amilyen abban a sorozatban a busz és az ezt körülvevő sztori, pont az van élőben is ott. Úgyhogy végülis ezért választják sokan azt a helyiek közül is, hogy sétálnak. Vagy persze az Über jöhet még szóba, de azt nem mindenki engedheti meg magának, bármenyire is olcsó volt az én szememmel nézve.

67641054_447766785806522_6548055690068361216_n

De ezek a fentiek igazából mind csak a körülmények. Amit ezeken kívül tapasztaltam, azok végtelenül kedves, közvetlen emberek, akik nyitottak a más kultúrákra, új élményekre, messzi földről jött idegenekre. Fantasztikusan segítőkészek, mosolygósak és befogadóak. Az első munkanap végére tulajdonképpen már otthon érdeztem magam teljesen. És még a Nairobi Nemzeti Parkba is eljutottam egy kis szafari túrára.

Tudtátok hogy Nairobi az egyetlen város a világon, aminek a városhatárán belül van egy nemzeti park? Nekem újdonság volt és ezen kívül fantasztikus élmény végigautózni és látni azt a sok szabadon élő mindeféle állatot, akik nem ketrecek között tengetik életüket egy állatkertben hanem egy ilyen hatalmas parkban.

Afrikában éreztem valamiféle őserőt. Valami megfoghatatlan, de mindenhol ott lévő elemi, ősi energiát. Ahogy néztem a növényeket, legyenek azok dúsak vagy kopárak, ahogy az állatokat figyeltem, ahogy a kezemmel megfogtam a vörös színű földet és belemarkoltam – mindenhol ott volt. Egy olyan szilárdság, tartás és méltóság, amilyet máshol még nem éreztem eddig. Valamiféle oroszlánosság. Nagyon örülök, hogy ezt is megtapasztalhattam ebben az életben.

67310929_1807154212762947_4274696626615877632_n

Tréning szempontból is csupa pozitív dolgot tudok csak említeni. Fantasztikus 21 résztvevőt ismertem meg ebben a két napban.

Nyitottak voltak, közvetlenek, beszédesek, megosztották a véleményüket, tapasztalataikat a témakörökben. Szuperjó humoruk volt, sokszor már-már sírva nevettünk a bedobott poénokon. Mindannyian érdeklődőek voltak és teljes szívvel-lélekkel részt vettek a 2 nap történéseiben. Nagyon mély gondolkodású és lelkiismeretes embereket ismerhettem meg, amiért örökké hálás leszek.

67165780_2308578965923287_6101453170880282624_n

Tőlük tudom azt is, hogy bármennyire is híres a kenyai kávé, az ottani emberek tulajdonképpen inkább teáznak. Ahogy mondták, a kávénak kifelé nagyon jó a marketingje, de országon belül más a szokás.

Én azért a marketing nyomásának eleget téve kenyai kávét hoztam haza magammal. Azt hiszem innentől kezdve örökre kenyai kávé illatú marad a bőröndöm, de ezt a legkevésébé sem bánom. Asanti sana Kenya! Nagyon köszönöm, Kenya! 😊

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s